!!A weboldal folyamatos fejlesztés alatt áll!!

Csányi Eliza

Bemutatkozás: 

2021 októberétől keztem el a kosárfonást. Elötte is fontam, de igazából nem volt számottevő fonásnak mondható, bár itt derült ki, hogy érdekel a dolog. Akkor megfogadtam, hogy én ezt meg akarom tanulni, de az élethelyzetem nem volt megfelelő. Lakás felújítás alatt álltunk és terveztünk még egy kis gyermeket, aki kicsit váratott magára, gondolta, most mással vagyunk elfoglalva. Aztán, bár nem végeztünk a felújítással, jött ez a kis poronty, eltelt pár év,így eljött az alkalmas idő a kosárfonásra is. Ez volt, 2021 októberében. Onnan kezdve a gyermekeim és a párom után ez a legfontosabb az életemben. Gútorföldén elvégeztem egy akkreditált kosárfonó tanfolyamot, azóta oktatom is. Először hetésben béreltem kulturokat, de azóra elkészült itthon a kosárfonó műhelyem, tehát már helyben, Bödeházán fogadom a tanulni vágyókat. 

Sokáig jártam Dulics Manyi Mesterem otthonába, hogy minél több fortélyt, technikát eltanulhassak tőle és ezen idő alatt sok-sok minden meg is tanított nekem. Ezért örökre hálás leszek neki! 

Az ő javaslatára 2021 májusában beléptem a Zala Megyei Népművészeti Egyesületbe, ahol szívesen fogadtak és segítenek mind a mai napig is. 2022-ben én lettem a nyugat-magyarországi online mentora a kosárfonó aszakkörnek, amit minden évben az NMI-nél lehet pályázni. A 2023-2024-es évben is mentor lettem, 15 faluban kell segítenem a kosárfonó tanítványokat. 

A munkám nagyon szeretem, élvezettel csinálom, de mindig törekszem, hogy én magam is tanulni tudjak folyamatosan. Minden nyáron részt veszek a gébárti kosárfonó országos táboron, ahol Legeza Márti segíti munkánkat, ahol tanulni tudunk tőle.  


Boller kosár
Boller kosár
Egyedi fonott termék-Váza
Egyedi fonott termék-Váza
Eliza Kosárfonó-Műhely
+36-70/626-86-17 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el